Sporthorgászat

Minden ami hal :)

                              A csontkukac és a pinki

A csonti az élő csalik közül talán a legszélesebb körben alkalmazott csali, vele csalizva szinte minden halfaj egyedeiből foghatunk, ezért a legkönnyebben és leghatékonyabban használható élő csalinak tarthatjuk.



                                              A CSONTKUKAC


A csontiként ismert légylárvát (ami általában dongólégy lárvája) minden kisebb-nagyobb horgászboltban árusítják. A csontkukac színe piszkosfehér, de különféle színekre is festhető. Nagy mennyiségben állítják elő a csalitenyésztő farmokon, innen látják el a horgászboltokat, ahol választhatunk egyszínű és vegyes színezésű csalik között. A piros messze a legnépszerűbb szín, amelyet a természetes fehér, a rózsaszín (ezt gyakran fluoro vagy diszkó jelzőkkel emlegetik) és a bronzszín követ. A sárga szín ritkábban kapható és általában egy doboz vegyes színű csontiban találunk kékeket is, bár arról nincsen tudomásunk, hogy valaki kiemelkedő sikereket ért volna el ezek használatával.

                                       SZÍNEZETT CSONTIK

Mint annyi más csali esetében, ennél is jó, ha több színben tartunk magunknál belőlük. Biztosak lehetünk abban, hogy a halak különböző napokon más-más színeket részesítenek előnyben. Egy téli, állóvízi horgászat csontiszükséglete egy adag piros, illetve néhány szem fehér és narancsszínű. Kísérletképpen tűzzünk többféle színű csontit - azaz koktélt - egyszerre a horogra, hogy megállapíthassuk, melyik szín az ott és akkor hatásos inger.




        A CSONTIT ÖNMAGÁBAN ÉS SZENDVICS CSALIKÉNT IS                                                   ALKALMAZHATJUK


Nyári időszakban nagyobb mennyiségű csonti bejuttatása hihetetlenül eredményes lehet, bár az is igaz, hogy kicsit költséges mulatság. Úgy 1,5 liternyi bőségesen elegendő, és mint más csalik esetében is, a tógazdák korlátozásokat vezetnek be, így tanácsos előbb tájékozódni, mint cselekedni.


                   


                                        CSONTIBELÖVŐ CSÚZLI


Ha a meghorgászandó távolság engedi, akkor kézzel is bejuttathatjuk a csontit, de nagyobb távolság esetén csúzlira van szükségünk. A nagyobb mennyiségű csonti belövésének folyamatát spray-zésnek is nevezik, de ezt ne keverjük össze azzal, amikor a csalinkra ízesítő spray-t fújunk.


                          

                               A FOX ELŐKÖTÖTT CSONTIS HORGA



 A csonti viszonylag kisméretű és finom csali, legtöbb esetben egy vagy két szemet szoktunk horogra tűzni, esetenként hármat a 14 és 22 közötti méretű horgokra. Mark Pollard favoritja ehhez a csalihoz a Fox Match Series 2 Barbless lapkás horog, télen egy szemhez vékonyhúsú 22-es számút használ. Az átlagos anyagvastagságú 20, 18 és 16-os méretekre két csontit, a 14-esre három szemet tűz. Ha az átlagosnál nagyobb méretű pontyokra horgászunk, akkor e horogsorozatnak az extra erős verzióját használjuk, vagy esetenként a Series 6 Barbless Carp Feeder, esetleg a Series 7 Carbon Carp horgokat.


                                         A TÁPLÁLÉKFOLT


Mindig a lehető legfrissebb csontit vásároljuk meg. A friss csonti kövér, fürge és egy jól látható fekete „táplálékfoltot" vehetünk észre a test eleje - a vékonyodó vége - felé. Ez annak a bizonyítéka, hogy valamilyen húsféle eleségről frissen vették le a kukacokat a tenyésztőfarmon. Mindig tanácsos jó kapcsolatban lenni a horgászboltossal, különösen akkor, ha meg akarjuk tudni, hogy melyik napon érkezik a friss csonti szállítmány. Ekkor vásároljuk meg a csontit, kivéve abban az esetben, ha bábot szeretnénk belőle csinálni. A régebbi csonti alkalmasabb erre.


                         A SZÖKÉSBIZTOS CSONTITARTÓ DOBOZ

Csontinkat mindig csalitartó dobozban, edényben vagy tálcán tároljuk, de csak ésszerű mennyiségben. Tartsuk őket szárazon, pl. kukoricaliszt vagy a későbbiekben majd bemutatandó enyhén ízesített etetőanyag, mint a Carp Dust rászórásával. A zsúfoltság izzadáshoz vezet, ilyen esetben a lárvák kellemetlen szagú ammóniát választanak ki, ami undorító a halak és az emberek számára egyaránt.A doboz fedelét levéve tároljuk hűtőben kukacainkat. Egy szökésbiztos, peremmel ellátott doboz ajánlott a hűtős „baleset" elkerülésére. Ha nincs lehetőségünk hűtőben tárolni, a hidegebb hónapokban rövid távú megoldást nyújt a garázs vagy a kerti fészer padlója is. Forró nyári napokon - mikor nincsen hűtési lehetőségünk - jobb, ha a horgászat reggelén vásároljuk meg a csontit. Ha másként teszünk, az katasztrófához vezethet.



                            A CSONTKUKAC BÁBBÁ ALAKULÁSA

Mint ahogyan már említettük, egy hűtőtáska elengedhetetlen a csontik - és még sok más csali - horgászvízhez történő szállítása esetén. Nyáron ez létfontosságú. A másik nagyon fontos kellék a csontirosta, amivel eltávolíthatjuk az elpusztult lárvákat, bábokat és a fűrészport vagy kukoricalisztet, mielőtt elkezdenénk a horgászatot.Az elpusztult csonti is kitűnő horogcsali akkor, ha nem akarjuk az apróhalak figyelmét felkelteni, vagy ha meg akarjuk akadályozni, hogy csalink az iszapba temesse magát és láthatatlanná váljon.Esetenként a horgászboltok a régi csontit olcsóbban árulják, amolyan etetőcsonti gyanánt. Ez egy jó módja a költségek csökkentésének, és az a tény, hogy az öregebb csontik a frisseknél kevésbé aktívak, ám ez különösen azért előnyös, mert egy etetőszőnyeget hozhatunk létre az iszapos aljzat fölött.





          MEGFELELŐ RAGASZTÓVAL ETETÉSRE KIVÁLÓAN ALKALMAS 

                          CSONTIGOMBÓCOK KÉSZÍTHETŐEK

Egy másik nagyszerű módszer a csonti ragasztás. Mint azt a neve is mutatja, ebben az esetben a csontikat egymáshoz ragasztjuk, gombócokat formálunk belőlük és azt a szokásos távolságnál messzebbre is bejuttathatjuk, mintha ragasztás nélkül szórnánk be.Összességében a csontik nem kaphatók kényelmesen felhasználható csomagolt vagy konzerv változatban, de azért jó, ha elsajátítjuk a sokféle használatát, ha a legtöbbet akarjuk kihozni a horgászvízből.

                                               A PINKI

E lárva körülbelül feleakkora, mint egy átlagos csontkukac. A pinki a zöld döglegyek lárvája, és csak nagyon kis szerepe van a halastavi horgászatok során. Télen, mikor a nagyobb méretű csalikra alig van kapásunk, engedjünk le óvatosan az egy-két szem pinkivel csalizott horgunkat, miközben egy kis etetőcsészéből néhány szem pinkit szórunk be. Ez néha táplálkozásra bírja az egyébként nem érdeklődő, fásult pontyokat vagy kisebb dévéreket.Míg a csontik sokféle színben kaphatók, a pinkik esetében a rózsaszín messze a legnépszerűbb szín.A pinki hasonló a csontihoz, de megfelelő körülmények között sokkal könnyebben eltartható. Egy negyedliternyi számos hétvégi horgászatra elég, ha csalit hűtőben, a garázs vagy szerszámoskamra padlóján tároljuk. Csupán alkalmanként kell átrostálnunk, hogy eltávolítsuk az elpusztult egyedeket.



                                                    BOJLI


A bojli egy olyan különleges csali, mely a vízben igen lassan oldódik. Persze vannak gyorsabban oldódó változatok is a piacon, de a 2-3 óra az körülbelül egy reális minimum időintervallum véleményem szerint. A bojli készítése nem egy egyszerű feladat, végső soron nem más, mint a megfelelő száraz alapanyagok összeválogatása, majd ezek homogenizálása. Nagyon oda kell figyelni az alapanyagok megfelelő mennyiségére, nem szabad hogy nagyon domináljon egy-egy összetevő. Persze kell egy kis dominancia, attól függően, hogy milyen lesz a kis golyócskák ízesítése. Egy másik nagyon fontos összetevő a tojás. Gyakorlatilag ezzel ragasztjuk össze a kiválóan összekevert száraz alapanyagunkat, melyet egy kis pihentetés után forrásban lévő vízbe teszünk és megfőzünk. (Irodalmat nem találtam róla egyenlőre, de valószínűsítem, hogy az angol boil, boiling forrásban lévő szóból ered a neve a csalinak.) A golyócskák főzés előtti állapotának eléréséhez vannak a piacon kiváló bojlirollerek. A bojli mérete a készítőtől függően lehet 2-3-3,5 cm átmérőjű is akár. Amit nem árt tudni, hogy egy 2-2,5 cm átmérőjű bojlit egy 2-3 kg-s ponty már gond nélkül képes felszippantani.



                                                   BÚZA


A gabona magvak közül, jelentőségét tekintve, a kukoricát a búza követi. Különösen az áztatott búza kiváló keszeg-és ponytcsali. Az sem baj, ha áztatás közben a mag csirázásnak indul .Ezt különösen szeretik a halak, mert számukra vitaminforrást jelent. A főtt búza jelentősége és eredményessége elmarad az áztatott búzáétól.





                                              GILISZTA

A giliszta talán a leguniverzálisabb csali. A harcsától a pontyig, a keszegtől a márnáig és a pisztránging minden hal szívesen fogyasztja. A gilisztának igen nagy a B-vitamin tartalma, ezért különösen a vitaminhiányos téli hónapok után fogadják szívesen a halak. A különböző fajok közül a közönséges földigiliszta a leggyakoribb. Testének első része hengeres, a hátsó lapított. Hátoldala sötétbarna, ibolyaszínezett, a test középvonalán hosszanti sötétebb csíkok húzódnak. Nálunk nem ez a leggyakoribb földigiliszta. Elsősorban az agyagos talajt kedveli. A horgászok inkább harmatgiliszta néven ismerik. Bármelyik hal szívesen felveszi. Keszegezéshez apróbb példányok vagy azok darabjai is megfelelnek. Kertek, parkok földjében él, este vagy éjjel előbújnak járataiból zseblámpával nagy mennyiségben összegyűjthetők. Semmi esetre sem szabad hirtelen mozdulattal meghúzni, mert elszakad, és rendszerint mi húzzuk a „rövidebbet". Hagyományos módszer az ásással való gyűjtés. Kisebb munkát jelent, ha a gilisztát tavaszi vagy a nyári nagy esőzések után gyűjtjük össze. A szakirodalomban arról olvashatunk, hogy a higany klorid vagy a kálium-permanganát oldattal ugyancsak felszínre kényszeríthetők. Ezeknek a vegyi anyagoknak az alkalmazása azonban egy időre tönkretesszük a „lelőhelyet".Ugyan csak olvashatunk elektromos áram igénybevételéről, viszont a helytelen alkalmazása miatt sok halálos balesetet okozott, használata életveszélyes, ezért ez a módszert nem javasoljuk. Gyűjtéshez legjobb kisebb fadobozt használni, ha rövid ideig tároljuk őket. A frissen szedett giliszta rossz tulajdonsága hogy könnyen szakad, horogra tűzés közben „eltörik". Tárolásra legjobb a nem zománcozott, égett agyagedény, amelyet mohával bélelünk. Az agyagedény pólusain keresztül is lélegzik, a giliszták így nem füllednek be. Az edényt bélelő moha ne legyen túl nedves, mert ebbe a giliszták elpusztulnak. Egy-két nap múlva a gilisztákkal együtt az edényből kivesszük a mohát, majd az edény aljára frisset teszünk. Az ép, egészséges giliszták a friss mohába bújnak, míg az elpusztult vagy beteg egyedek a régi mohába maradnak, amelyet aztán eltávolítunk. Két-háromszoros mohakezelés után a giliszták kitisztulnak, szívósságuk fokozódik, így alkalmassá válnak a horgászatra. A másik legfontosabb giliszta faj a trágyagiliszta. Kisebb, keményebb, szívósabb, a horgon aktívabb, mint a közönséges földigiliszta. Előfordulási helye a jól beérett trágya, vagy komposzt, esetleg olyan hely ahol nagyobb mennyiségű szerves anyag bomlása megy végbe. Színe lilásvörös. Horogra tűzés közben kesernyés szagú, sárgás színű váladékot, űrit. Mindenesetre a dévér keszeg egyik legkedveltebb csemegéje. Gyűjtése a következő módon történhet. A trágyába hüvelykujjnyi vastagságú karót szúrunk le, majd azt oldalirányban ütögetjük, mozgatjuk, vagy ásót lenyomva rezegtetjük. A rezgés hatására a giliszták tömegesen bújnak elő a felszínre, ahonnan csak össze kell őket szedni. Gyűjtéshez, üvegedény, műanyag dobozt használjunk. Dobozba tegyünk kis trágyát, hogy ne száradjanak ki a giliszták.Erősen nedvességigényes faj a nedves rétegek növényzetének gyökerei között található barnás-zöldes színű mocsári giliszta.A Lumblicus rubellus faj kimondottan a humuszos talajban él, főként korhadó bükkfarönkök és avar alatt. A megművelt talajok lakója a rózsaszín giliszta.


                          



                                               KAGYLÓ

A kagyló, vízparton vagy vízben fellelhető csalik, közé tartozik. A tavikagyló és a festőkagyló sárgás húsából vágott kockára a törpeharcsától a pontyig minden fajta hal rákap. Az előbbieknél jóval kisebb testű vándorkagyló a ponty egyik kedvelt tápláléka. Gyakran foghatunk kagylóhéjtól összeszabdalt szájú pontyot, amelyet felbontva, bélcsatornájában apróra őrölt kagylódarabokat találunk. Ezt a csalit vízben álló oszlopokról, hajók fenekéről begyűjtve, főzve is felkínálhatjuk a horgon. Kagylóval borított helyen etethetünk is vele, ha az aljzatról, kövekről, pl. gereblyével leszakítjuk őket.



                                     


                                                  KISHAL


Ragadozó halaink fogásáshoz a legősibb, és ma is a legjobban kedvelt csali a kishal. Akár élő, akár élettelen állapotban felkínálhatjuk. A küszt-elsősorban süllőzéshez használjuk, a süllő keskeny garatnyilásán is könnyen „lecsúszik".Ugyancsak küsszel csalizhatunk balinra. A küsz nagy hátránya, hogy horgon nem sokáig él. Különösen mártogatás közben pusztul el hamar. A bodorka- ellenállóbb, mint a küsz és jobban bírja az úszós, illetve a mártogató horgászatott.A vörösszárnyú keszeg igazi csukázó csali. Élettere megegyezik a csukáéval. Élénk színe és kiváló ellenálló képessége teszi különösen rangossá. Ellenállóképesség tekintetében csak a kárászok és a compók múlják felül. A két kárász életképességének előnyei különösen téli horgászatkor kamatozhatóak.A különböző keszegfélék ivadékai általában kevésbé életképesek. Meg kell azonban jegyezni, hogy jó csali a domolykó ivadéka. Kiemelkedő, különösen süllőzéshez ajánlható a szivárványos ökle és a fenékjáró küllő. Külföldön széles körben használják élénk színe miatt az aranyhalat is. Csaliként ajánlható még a naphal, a sügér és a durbincs.A csalihal részben horoggal, részben hálóval fogjuk. Ha a hálót használjuk, más-más módszert alkalmazhatunk, attól függően, hogy milyen csalihalat akarunk fogni.A csalihalfogó háló használata azonban, különösen tiszta vízben, nem mindig eredményes.Ha zavaros a víz a hálót elegendő rúd segítségével néhány méterre a parttól leengedni. Ha küszt akarunk fogni, akkor a hálót csak néhány centiméterre süllyesszük le; a keszegfélékhez jobb a fenékre engedni. Keszeg, kárász esetén ajánlatos a hálóba kenyeret kötni, ez a háló fölé csalja a halakat. Néha halszeletet tűzünk a horogra-különösen süllőzés alkalmával. Halszeletetekkel azonban más halakat, még a mindenevő ponty nagyobb példányait is zsákmányul ejthetjük. Különösen a farokrész és az úszók meghagyásával készített hasi szelet mozgása ingerli a ragadót.


       



                                                KUKORICA


A kukorica, mint etető anyag, és mint csali több formában kerül a horogra és a horog köré. A kukoricaszem természetes, száraz formájában elsősorban a pontyozáshoz használható etető-és csalianyagként. Kényszermegoldásként használjuk, mivel az összes kukoricaféleség közül a száraz kukoricából kioldódó íz és zamatanyagok hatása a legkisebb. Alkalmazása ott indokolt, ahol a nagyszámú keszeg lecsipkedné a puhára főtt kukoricát. Etetésre legjobb az egy hétig vízben áztatott kukorica. A horogra vékony fúróval kifúrt kemény szemek kerüljenek.Főtt kukorica sokféle van. Jellemzője, hogy elkészítésétől függően különböző, de igen erős az íz és zamathatása. A főzése külön tudomány. Lehetőleg ne használjunk egy évesnél öregebb szemeket, és lassú tűzön főzzük meg őket. A megfelelően előre áztatott kukorica kuktában 2-3 óra alatt, megfő. A főtt kukorica akkor tökéletes, ha a szemek nagy része nincs felrepedve, viszont puhák. A kukoricaszem értékes beltartalmát viszonylag ellenálló, kemény, vízben nem oldódó héjréteg fedi. Hámozzuk meg, húzzuk le róla a héjréteget, ezáltal szabadon engedve az íz anyagok terjedését.Ezen kívül lehet még tejes kukoricát, konzervkukoricát, mirelit kukoricát, pattogatott kukoricát, illetve különböző ízesítésű főtt kukorica kapható már boltokba. Jó eredménnyel jár, ha a horogra szánt kukoricaszemeket a felhasználás előtt 24 órával alkoholba áztatjuk. A főzővíz cukrozásával ugyancsak javíthatunk a távcsalihatást. Még jobb, ha a horogra szánt szemeket mézben, esetleg mézes vízben tároljuk.


                    



                                   ETETŐANYAG TÍPUSÚ PELLET




Többnyire normál etetőanyagok granulált változatai, vízben kerülve 5-30 perc alatt teljesen feloldódnak, és kifejtik csalogató hatásukat. Miután teljesen felpuhultak, nem őrzik meg eredeti formájúkat, hanem kis etetőanyagkupac-szerűek lesznek. Olyan helyen lehet jól használni, ahol sok az apróhal, amelyek a hagyományos gombócokról leváló szemcsék miatt lehetetlenné teszik a horgászatot. A granulátum garantáltan csak a mederfenekén kezd el dolgozni, és távol tartja a vízközt mozgó apróságokat. Különösen hatékony sekély vizekben is, ahol a becsapódó etetőanyag zajától messzire menekül a hal, és akár több óra is kell, hogy visszatérjenek. Érdemes használni ráetetéskor is, amikor jól látható módon már az etetésünkön vannak a halak, de valami adni kellene nekik, hogy helyben tartsuk őket. Az újabb etetőanyag csobbanástól ismét elmenekülnek, de a csúzlival belőtt pellet helyben tartják őket.


                        


                                  NÖVÉNYI EREDETŰ PELLET



Több cég is készít kizárólag növényi alapanyagok felhasználásával granulátumot, közülük a kukorica alapúak a legismertebbek. Évekig sejtelmes mítosz és érthetetlen magyarázatok tömege vette körül a hárombetűs terméket: CSL.(Corn Steep Liquor) Többféle jelentéssel bír, legegyszerűbben: hidegen sajtolt erjesztett kukorica csíra-kivonat. Miután a csírából kipréselték az olajat, a végtermék egy kemény granulátum, a CSL pellet. Ez a vízbe kerülve 1-10 perc alatt szétoldódik. Intenzív, erős, természetes erjesztett kukorica illatot áraszt, miközben a szemcsék egy része a mederfenékről felemelkedik, majd visszasüllyed.Ez a finom felhő, ami a feloldódott szemcséket körbeveszi, tovább növeli csáberejét. Fokozza a táplálkozási ingert és az étvágyat, miközben nem tudnak vele eltelni. A halak vadul turkálnak benne, de mivel nem tartalmaz darabos szemcséket, szinte minden olyan egyéb szilárd táplálékot elfogyasztanak, amelyet az illatos etetőanyag szőnyegen találnak. Gyors oldódásának köszönhetően az év bármely szakában eredményesen használható. Forgalmazó cégek: Nutrabaits és a SBS.


                          -

- HALLISZT ALAPÚ PELLETEK:

Ezek a klasszikus, talán legfogósabb, szelektív csalogató hatást biztosító pelletek. Csáberejüket magas liszttartalmuknak köszönhetik. Készítik natúr halas, valamint egyéb csábító aromákkal ízesítve.


-BOJLIS ALAPÚ PELLETEK:

Az új típusú pelletek bojlimixből készülnek, mégis más technológiával, mint a golyók. Nincsenek megfőzve, illetve azok az anyagok, amelyek a bojli szilárdságát adják, hiányoznak belőle.


-CSALIZÓPELLETEK:

Bármelyik pellet alkalmas csalizásra is, bár ezek használata körülményes. Tehát kézenfekvő volt-hiszen egyre nagyobb igény mutatkozott rá- hogy készüljön horogra való pellett is. A kezdeti űrt gyorsan kitöltve ma már szinte valamennyi cég kínál horogra való pelletet is. Kapható egészen lágy, és kőkemény, süllyedő és lebegő változat is.


TIGRISMOGYORÓ PELLET:

Mogyoróból készült világosbarnás színű pontyos pellet. Kifejezetten alkalmas bojlis előetetéshez, mivel a tigrismogyoró íze, zamata vízbe kerülve gyorsan fejti ki csalogató hatását. Elsősorban melegedő és meleg vizekre ajánlott. Oldódási ideje:10-30 perc.

TOTAL HEMP PELLET:

Igazi csáberejét a nagy mennyiségű kendermag adja. Különösen hideg, 15 Celsius-fok alatti vízhőmérsékletnél érdemes próbálkozni. A kender alapú pellet a pontyokon kívül a nagytestű keszegfélékre, főként a bodorkára és a dévérkeszegre is nagy hatással van. Oldódási ideje: 10-15 perc.

KUKORICAPELLET:

Szárított, őrölt csemegekukorica-granulátum. Nagyon finom, tiszta, átható kukorica illatot áraszt, amely a nagy töménységű csemegekukoricának köszönhető. Íze is igazán finom, édes. Ez a pelletfajta, ellentétben a kukoricacsíra-granulátummal, lassan oldódik. Kb. egy óra szükséges 25 C' fokos vízben, míg teljesen szétesik. Gyakran a vízbe került 8 mm átmérőjű és 1,5-2 cm rudacskákat, a halak, rögtön felhörpintik.


                                             PIÓCA


A gyűrűs férgek törzsébe, a piócák osztályába tartozó, a gilisztákkal rokon orvosi pióca, valamint a lópióca ugyancsak jól bevált csali.Az orvosi pióca vérszívó, kisebb testű. Állóvizekben a part közelében, köveken vagy növényi részeken megtapadva találjuk. Testének hátulsó részén tapadókorong, elülső részén szívókorong van. Hátoldala barna, néha vörösesbarna. Az alapszínen három pár rozsdabarna hosszanti sáv látható, a test oldalán élénksárga szegélyek vannak. A has oldalon rendszerint sárgászöld a színezet. A kisebb testű orvosi pióca inkább törpeharcsa horgászatra való, de felveszi a harcsa is. Egyes horgászok horogra tűzése előtt levágják tapadó- és szívókorongját. A piócából kimosódó testnedvek, vér, távcsalhatása így kihasználható. A horgon rendkívül ellenállóak, egy-egy példány gyakran tucatnyi törpeharcsát is foghatunk. A másik fajtája az olyakor 100 mm is elérő lópióca más néven lónadály, hasonlít az orvosi piócára. Hátoldalának színe egyöntetű barnás vagy zöldessárga, vöröses hosszanti sávok nélküli. A különbség hogy nem vérszívó harcsára fenekezéshez, kuttyogatáshoz egyaránt kiváló csali. Élénk, szívó kígyózó mozgásával felkelti az éhes ragadozó figyelmét. Az apró hal nemigen tudja lecsipkedni a horogról.Mindkét piócafajta a kövek alatt a parton korhadó növények részek között él. Az orvosi piócát uborkás üvegben hónapokig eltarthatjuk, csupán a vízcserét kell elvégezni. A lópiócát iszapos növényi korhadék között csak rövid ideig tarthatjuk.


                         


                                            MŰLÉGY


SZÁRAZLEGYEK:

A köztudatban a műlegyezést a szárazlegyezéssel azonosítják. Ha csak ez volna az egyetlen legyező metódus, nagyon kevés halat lehetne vele fogni és csak igen rövid ideig lehetne élni vele az évadban! A szárazlegyezésnek akkor van létjogosultsága, ha a halak szemmel láthatóan a felszínre hulló, vagy a vízből kirepülő rovarokat eszik. A hagyományos, konzervatív felfogás szerint a pamuttestű vagy valamilyen selyemből kötött testanyagú, madarak szárnytollából készített szárnyú, és kakastollal dúsan tekert gallérú műlégy- az igazi szárazlégy. Ez a légyfajta sokáig fennmarad a víz tetején - vélik. Manapság a kakastollat csak félszáraz legyekhez, egy-két fordulatnyi tekeréssel kötöm, mert kiderült, hogy a dús szőrzet, amely azért kell hogy fenntartsa a legyet a víz tetején, a gyakorlott" pisztráng szemével hamar gyanússá válik. Ha az ember halat is akar fogni, egyre jobb, és annál is jobb utánzatokat kell készítenie. Különösen fontos, hogy a szárazlégy alulról nézve - tehát a hal szemszögéből - tökéletesen hasonlítson az igazi rovarra, színben, méretben és formában egyaránt. A szárazlégy szárnya - hagyományosan - kemény szárnytollból készül. Az ilyen légy szemre nagyon szép, de lehetetlen úgy bedobni, hogy ne pörögjön, mint egy propeller. Ezzel úgy becsavarja a vékony előkét (szárazlégynél 0, 18-asnál vastagabb előkét nem lehet felkötni), hogy a légy közelében többszörös ?fület" alkot. Éppen ezért olyan laza tollspiccet" kell alkalmazni szárnyként, amely dobás közben átengedi a levegőt, de formája jól utánozza a másolandó rovar szárnyát. Szárazlégy gallérjának a kacsa (vad, házi) zsírmirigye körül növő pelyhes, de nem túl lágy tollat használjunk. A belőle kötött légy igen jól úszik a víz felszínén. Ha mégis átázna, és az úgynevezett üres dobás" sem segít, akkor vadkacsa zsírral finoman kenjük be. A szárazlégy víz alá merülve viszont nem kelti fel a pisztráng érdeklődését. Az úgynevezett félszáraz legyek felszínen és lesüllyedve is kapósak. Kötésüknél még nagyobb gondosság szükséges, mert a víz alatt a hal minden oldalról jól láthatja a félszáraz legyeket. Száraz és félszáraz legyeket általában vízzel szemben dobunk.


         



NEDVESLEGYEK:

A lárvakorukban, illetve bábkorukban vízben élő rovarok, vízi életük végén, a felszín felé törekszenek, hogy imágóvá váljanak. Szaporodásuk után visszahullanak a vízbe és vergődve sodródnak az árral. A nedveslegyekkel ezeket a mozgásokat kell utánoznunk. Ebből eredően nedveslegyekkel folyással keresztben dobunk és teljes szélességében áthorgásszuk a patakot. A nedveslégy ritka szőrzetű és kevés farokszállal, hátrahajló szárnnyal készül. Az áramvonalasan kötött legyet akkor is könnyedén bedobhatjuk, ha szárnya kemény tollból van. A helyesen kötött nedveslégy a sodrásban sem vetődik a felszínre. A halak remélt búvóhelyére beeresztve ugyanúgy vezetjük, mint a többi műcsalit, tehát csalogató mozdulatokkal próbáljuk kapásra bírni a lapító ragadozót. Rovarrajzáskor a szárazlégy formájával, színével megegyező nedveslegyet kötünk, kevés lábbal és hátrahajló szárnyakkal.

       




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 6
Heti: 20
Havi: 104
Össz.: 38 405

Látogatottság növelés
Oldal: Csalik
Sporthorgászat - © 2008 - 2024 - sport-horgaszat.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »